2019. már 20.

Nagyi féle házi chips

írta: Katonaévi
Nagyi féle házi chips

A legjobb a házi készítésű változatban, hogy a natúr chipset úgy ízesítjük, ahogy akarjuk, így egyszerre ehetünk borsos, paprikás, fokhagymás, sima sós, és natúr chipset is.

          Gyerekkoromban imádtuk a házi chipset és a chipsnek meg a nagyi furfaggoságának köszönhetően a száraz nyúl mellhúst is. Ahhoz ugyanis mindig ez a ropogós finomság volt a köret. A nagyi állítása szerint, ha sok nyúlhúst eszünk, olyan gyorsan fogunk futni, mint a nyuszik. Számunkra a nagyi szavai megkérdőjelezhetetlenek voltak, így mi sportszerető gyerekekként, ennek tudatában majszoltuk el mindig a kissé száraz és nem is annyira ízes húst, amit azért összhatásban a chips elég jól kompenzált. 

Sajnos a nagyi már nem készít nekünk több chipset, de ezt az élményt szeretném a gyerekeimnek is átadni. A nyúlhús ugyan most lemaradt, de magában fogyasztva is remek szórakozás és ízélmény volt a gyerkeim számára. Na meg persze nekem is, a nosztalgiáról nem is beszélve. A legjobb a házi készítésű változatban, hogy a natúr chipset úgy ízesítjük, ahogy akarjuk, így ettünk borsos, paprikás, fokhagymás, sima sós, és natúr chipset is. A gyerekek segítettek a krumplipucolásban is, majd a kisült krumpli szeleteket maguknak ízesítették, így azon kívűl, hogy jót uzsiztunk, egy jóhangulatú anya-lányai program kerdekedett a sütögetésből. 

20190318_164026.jpg

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 4 db közepes méretű burgonya
  • Olaj a sütéshez (legalább 1/4 liter)
  • Ízlés szerint fűszerek (só, bors, fokhagymapor, piros paprika, stb.)

Elkészítés: 

  1. A krumplikat hámozzuk meg, majd a hámozóval vágjuk vékony szeletekre. 
  2. Forrósítsuk fel az olajat és dobáljuk bele a burgonya szeleteket. Egyszerre csak keveset tegyünk bele, hogy egymás mellett elférjenek. 
  3. Süssük a krumplik mindkét oldalát 1-2 percig. 
  4. Tegyük papírtörlővel bélelt tálba, majd fűszerezzük ízlés szerint. 
Szólj hozzá

kezdőlap uzsonna köretek